Csütörtöktől négynapos edzőtáborba utazik a Viktória FC női labdarúgócsapata. Az öriszentpéteri táborból kétszer Szlovéniába, egyszer pedig Ausztriába utaznak gyakorló mérkőzést játszani a sárga-kékek.
Az együttes keretében a legjelentősebb változást Szvorda Melinda távozása jelenti. A magyar válogatott kapus a német elsőosztályú bajnokság sereghajtójához szerződött, ennek ellenére a gárda nem tervezi új hálóőr leigazolását. Az egyetlen érkező Fehér Nikolett, akit Győrből szerződtett a szombathelyi formáció. A támadó komoly erősítést jelenthet, hiszen az U19-es válogatott alapemberének számít. A bajnokság március 4-én kezdődik. A vezetőség azt reméli, hogy a teamnek ismét sikerül bajnoki címet szerezni.





























