Hírek

Dobrev Klára Szombathelyen

2006. február 02., 10:31
A miniszterelnök felesége, Dobrev Klára, az Egészséges Településekért Alapítvány elnöke szerdán a mellrák megelőzésének fontosságát propagáló Együtt Egymásért, Eséllyel az Életért Egyesület tagjaival és betegekkel találkozott. Egyetemi tanárként a Bolyai-gimnáziumban az érettségi előtt álló fiatalokkal beszélgetett az egyetemi élet szépségeiről és buktatóiról.

Az Egészséges Településekért Alapítvány 2005-ben alakult civil szervezet, amely az egészség és az élet minőségének fejlesztését a közösségek és egyének közreműködésével kívánja megvalósítani. Az alapítvány országszerte népszerűsíti az egészséges táplálkozást és testmozgást. Tavaly összesen 40 millió forinttal támogatták azokat a városokat és falvakat, amelyek sikeres pályázatot nyújtottak be, köztük a Vas megyei Gersekarátot.

Dobrev Klára szombathelyi programjának másik állomásán arra hívta fel betegek és egészségvédő szervezetek vezetőinek figyelmét, hogy a szűréseken való részvétel azért is fontos, hogy a családok együttmaradhassan és együtt nevelhessék fel gyermekeiket a szülők. Három óránként, minden nap nyolc nő hal meg mellrákban, ez pedig olyan betegség, amely kilencven százalékban gyógyítható, ha időben felfedezik.

Dobrev Klárával készült interjúnkat február 22-én Medicina magazinunkban teljes terjedelmében megtekinthetik, ahol többek között arról is beszél, hogy családjuk, miként küzdött meg a rákbetegséggel.

Gubás Gabi Agora Szombathely