Hírek

Sportcsarnok: márciusban

2006. február 03., 12:57
A tervek szerint március elején adják át az új szombathelyi sportcsarnokot. Az impozáns létesítményben már az utolsó munkákat végzik a dolgozók. Szombathely Megyei Jogú Város és a sportcsarnokot működtető társaság vezetői csütörtökön közösen vizsgálták meg az épületet.

A városi és megyei sportvezetőkből, politikusokból és gazdasági szakemberekből álló vendégsereget Balogh Péter, a beruházó Házkezelési Kft. vezetője kalauzolta végig a létesítményben. A méreteiben is lenyűgöző belső térben ugyan még tart a munka, az 54x36 méteres küzdőtér azonban már parkettázva, felvonalazva várja a sportolókat. Mivel az épület egyben rendezvénycsarnok is lesz, a működtetők szeretnék, ha számtalan bál, koncert, színházi előadás, vásár is helyet kapna. Készülnek a tolmácsfülkék, szerelik a hangtechnikát, és a tv-kamerák helye is megvan már. A sportolókat konditerem, szauna, modern öltözők várják. A küzdőteret 2100 székből álló nézőtér keretezi U alakban, ezt egy 1400 férőhelyes mobillelátóval lehet bővíteni, sőt, ökölvívó gála idejére igény esetén még 900 széket is tudnak biztosítani.

Megjelent az eseményen dr. Hegedűs Csaba, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke, Szombathely díszpolgára is, aki a csarnokbejárást követő tájékoztatón a júliusi junior birkózó Európa-bajnokság előkészületeiről beszélt. Az egyhetes verseny lesz az új csarnok első nagy nemzetközi bemutatkozása. Az ünnepélyes megnyitót a tervek szerint március első hetében rendezik.

Gubás Gabi Agora Szombathely