Hírek

Ha indokolt, egy évre való medicinát is felírhat az orvos

2006. február 07., 09:16
Egy érvényben lévő jogszabály szerint az orvosok egy hónapra való gyógyszeradagot rendelhetnek betegeiknek. Bizonyos betegségcsoportoknál és indokolt esetben azonban lehetőség van rá, hogy akár egy évre elegendő medicinát írjon fel az orvos. Így elkerülhetik a betegek, hogy havonta sorba álljanak egy receptért.

Sok beteg havonta kénytelen orvoshoz menni, hogy szokásos gyógyszerét felirassa. Ez elkerülhető, hiszen akár egy évre elegendő gyógyszeradagot is rendelhet az orvos, ha a dokumentáción és magán a vényen is ezt megfelelő módon feltünteti. Olyan betegségcsoportoknál lehetséges ez, melyeket nem kell rendszeresen felülvizsgálni. Dr. Győrvári Sándor Egészségbiztosítási Pénztár egészségügyi igazgatóhelyettese kérdésünkre elmondta: ez olyan betegségeknél lehetséges, mint például az idült mozgásszervi betegségek, csontritkulás estetében vagyis ha a beteg állapota nem fog változni, de gyógyszerre szüksége van.A receptre ilyenkor rá kell vezetni az orvosi dokumentáció naplószámát, illetve hogy dátum szerint mettől-meddig történt ily módon a beteg kezelése. Így azok a betegek, akik évek óta egy bizonyos gyógyszert szednek, elkerülhetik a rendelő előtti sorbanállást.

 

Gubás Gabi Agora Szombathely