Hírek

Vas megyében tavaly 131 millió forintot ajánlottak fel az adózók

2006. február 07., 09:27
Február 20-áig kell átadni munkáltatójuknak az 1%-ról rendelkező nyilatkozatot azoknak a dolgozóknak, akiknek cégük készíti el bevallásukat. 2004-ben több mint 100 millió forintot ajánlottak fel vasi adózók civil szervezeteknek és egyházaknak. Az egyéni vállalkozók február 15-éig rendelkezhetnek adójuk 1%-áról.

Tizedik éve van lehetőség az adó 1%-nak felajánlására hazánkban. Tavaly Vas megyében megközelítőleg 38 ezer ember, a jogosultak mintegy fele használta ki ezt a támogatási lehetőséget. Azoknak a magánszemélyeknek akik maguk töltik ki bevallásukat május 20-ig kell eldönteni kinek juttatják az egy százalékot. Az idő azokat sürgeti most, akiknek a munkahelyükön készítik a tavalyi évi elszámolást. Dr. Horváth Judit, az APEH Vas Megyei Igazgatósága igazgatóhelyettese elmondta:nagyon fontos, hogy akik a munkáltatóval számolnak el, ebben az évben a korábbi határidőben kell hogy az 1%-os nyilatkozatot átadják a munkáltatónak. Tavaly még áprilisban, most február 20-ig kell átadni a munkáltatónak az 1%-ot tartalmazó borítékot. Az APEH kimutatása szerint tavaly 777 szervezetnek ajánlották fel az adózók 1%-ukat Vas megyében. Ennek összértéke meghaladta a 131 millió forintot. A vasi adózók az egészségügyet, az oktatást, a kulturális és a sport tevékenységeket támogatták leginkább.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely