Az alapítvány tavaly 25 ilyen készüléket adott a Belügyminisztériumnak, amelyek nagy részét a járőrautókban helyezték el, de ezidáig még egyiket sem használták. Vas megyében egyetlen rendőrautót sem szereltek fel félautomata defibrillátorral. Ennek az eszköznek a kezelése egyszerű, és gép beépített biztonsági programjának köszönhetően nem kell tartani az esetleges hozzá nem értés káros hatásaitól. A mentőápolók 16 órában tanulják az újraélesztést és az eszköz szakszerű használatát. Az országban a 830 mentőautónak csak egyharmadában van manuális vagy félautomata újraélesztő készülék. Vas megyében jobb a helyzet, itt ugyanis a 26 autóból 13-ban van valamilyen defibrillátor. Dr. Puskás Tivadar, az OMSZ Nyugat-Dunántúli Regionális Mentőszervezete régióvezető főorvosa érdeklődésünkre elmondta: az esetkocsikban olyan defibrillátor van, ami nem automatán működik. Vas megyében minden esetkocsiban van ilyen készülék. A nagyjából 24 órás szolgálatot teljesító autók vannak még felszerelve félautomata defibrillátorral. A legkorszerűbb defibrillátor közel 5 millió forintba került, egy félautomata készülék ára pedig 500 ezer és 1,1 millió forint között van. Vas megyében tavaly több mint 170 esetben kellett a mentőszolgálat munkatársainak beteget újraéleszteni. Ehhez közel százszor használtak defibrillátort. Dr. Puskás Tivadar jónak tartja a félautomata berendezések közterületre történő kihelyezését akkor, ha már minden mentőautóban és egészségügyi ellátóhelyen működik ilyen.





























