Hírek

Indulhat a séta a történelemben

2006. február 08., 16:34
Ma délelőtt írta alá a város és a kivitelező cég a Történelmi Témapark első állomásának kialakításáról szóló szerződést. A tervek szerint négy hónap alatt teljesen átépítik a Ferences kertet, és felújítják az Aréna utca 8. szám alatti műemlék épületet. Ez az első lépés ahhoz, hogy Szombathely egy történelmi-régészeti városrésszel gazdagodjon.

Néhány hónap múlva a Ferences kertben egy hat bástyás római castrum áll. A turistacsalogató látványossághoz egy játszópark is tartozik majd, ahol ókori hajító- és emelőgépekkel, az antik mechanika és fizika csodáival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A nagyszabású tervek kivitelezéséről szóló szerződést ma írták alá a városházán. Dr. Ipkovich György polgármester szerint nagyszerű környezetet adhat ez a karneválnak, és más egyéb ókori rendezvénynek is. Megújul az Aréna utcai műemléképület, és lesznek még egyéb látnivalók is, melyek a látogatókat idecsalogatják." Az Aréna utca 8. szám alatti hatalmas épületet úgy alakítják át, hogy múzeum és raktárépület is lesz egyben. Szabolcsi Gábor, a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány kuratóriumi elnöke ismertette terveiket, mely szerint a Közalapítvány felszereléseinek és a Legio Egyesület eszközeinek bemutató raktárát, és két szervezet műhelyét is itt helyezik el. Mindez része lesz a Thököly utca mentén húzódó Történelmi Sétaútnak, mely a Ferences kerttől az Iseumig vezet. A kivitelezéssel megbízott cégnek már van tapasztalata hasonló jellegű munkák terén, s általuk néhány hónap múlva országszerte egyedülálló létesítmény jön létre Szombathelyen.

 

 

Gubás Gabi Agora Szombathely