Hírek

Jubilál a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt

2006. február 09., 14:04
A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt 1921. február 9-e óta működik önálló tagozatként. Szinte a kezdetektől léteznek Vas megyei szervezetei is, melyek jelenleg több mint 3500 tagot számlálnak. A Bolyai iskola a Vöröskereszt úgynevezett bázisiskolája.

Az évforduló alkalmából kiállítás nyílt ma a Bolyai iskolában. A tárlókban és tablókon a szervezet Vas megyei tagozatának ereklyéi mellett az iskola kiváló versenyeredményeit igazoló oklevelek és serlegek is helyet kaptak. Oklevelek, serlegek igazolják, hogy az iskola jó eredményeket ért el a különböző Vöröskeresztes versenyeken. Az intézményből mintegy hatszázan tagjai a szervezetnek.Kiss Kata, a Vas Megyei Ifjúsági Tanács elnöke elmondta: elsősorban azok a fiatalok jönnek ebbe a szervezetbe, akik ezt a pályát szeretnék választani, vagy olyan családban nőttek fel, ahol ezek az értékek még megmaradtak. A nagymúltú szervezet célja a környezetvédelemre, egészséges életmódra, mások segítésére történő nevelés, az ifjúság érdekeinek képviselete, és annak ellenére, hogy ezek a normák ma nem divatosak, munkájukba sok fiatal kapcsolódik be. A Vörökereszt felhívja a megye lakosságának figyelmét, hogy amennyiben tudnak, segítsenek tárgyi emlékekkel, fotókkal, könyvekkel, oklevelekkel a szervezet szombathelyi székházába tervezett állandó kiállítás létrehozásában. Az alábbi telefonszámon és levélcímen kérik azok jelentkezését, akik rendelkeznek ilyen dokumentumokkal: Szombathely, Bolyai J. u. 11. Telefonszám: 94/312-346

Gubás Gabi Agora Szombathely