A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság illetékességi területéhez Vas és Zala megye vizei tartoznak. Mivel a program a Tisza, a Dráva illetve a Duna déli szakaszának vízgyűjtő területét érinti, az igazgatóság a zalai vizek, - főként a Mura és a Kerka mellékfolyóit - szeretné megtisztíttatni a közmunkások segítségével. Feladatuk a vízelvezető árkok és csatornák tisztán tartása, a települések belvíz-elvezető rendszereinek karbantartása lesz.
Abért László, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgató-helyettese elmondta: - A pályázathoz az önkormányzatokat fogjuk megkeresni, tőlünk várunk segítséget, mivel az igazgatóságnak nincs lehetősége a megyében közmunkát szervezni.
Az ország tizenkét igazgatósága összesen kétmilliárd forintból gazdálkodhat. A nyugat-dunántúli vízügy 15 millió forintra pályázik, ehhez másfél milliós önrészt kell előteremteni. A tervek szerint mintegy 40-50 roma származású közmunkás kap munkalehetőséget több hónapon át Zala megyében.





























