Hírek

Autóbontó épül Vasváron

2006. február 10., 14:40
Közép-kelet-Európa legnagyobb autóbontó telepe épül fel decemberre Vasváron. A spanyol többségi tulajdonnal rendelkező budapesti székhelyű RecTec Kft. egymilliárd forintból valósítja meg a beruházást. A tervek szerint az alkatrész-újrahasznosító üzem eleinte ötven, később mintegy nyolcvan embernek ad munkát.

A térség 23 településén több, mint 700 munkanélküli él. Egyelőre még hó fedi a puszta területet, az elképzelések szerint azonban év végén már autóroncsok sorakoznak a telephelyen. Évente tízezer járművet bontanak szét és hasznosítanak újra. A cég ötven átvevőhálózattal áll kapcsolatban, ez biztosítja majd állandó működését. Németh Zsolt, Vasvár polgármestere elmondta: - Évek óta hirdetjük iparterületeinket jelentős kedvezménnyel. Ez azt jelenti, hogy akár ingyenesen is biztosítunk összközműves területet a beruházónak, attól függően, hogy hány foglalkoztatott felvételét vállalja.

A város vezetése megállapodást kötött a céggel: amennyiben az üzem egy éven keresztül ötvennél több munkavállalót foglalkoztat, akkor a közel öthektáros terület ára nettó 25 millió forint lesz, ha azonban a dolgozók létszáma meghaladja a nyolcvanat tizenkét hónapon át, akkor a beruházók jelképes összegért, tízezer forintért vehetik birtokba a területet.

Gubás Gabi Agora Szombathely