Szombathelyen tizenhét önkormányzati választókerület van. Törvényi rendelkezések szerint ugyanis a 80 ezer fő feletti településeken ennyi képviselői körzetet lehet kialakítani. A megyeszékhelyen az évek óta tapasztalt népességcsökkenés miatt a létszám megközelítette a határértéket. Bizonytalan volt, hogy az a 271, lakóhellyel nem rendelkező személy, akinek utolsó lakcíme Szombathelyen volt, hozzászámítható-e a lakosság számához. Dr. Kaczmarski János, Szombathely Megyei Jogú Város jegyzője elmondta: - Ezidáig az egybeszámolásra nem volt lehetőség, mostantól azonban a kettőt együtt kezeljük, így Szombathely lakossága 80 ezer 190.
Az országgyűlési választások mellett folyamatosan tart az előkészület az őszi, önkormányzati választásokra. A Választási Iroda munkatársai arányosították a választási körzeteket. Két kerületben szavazóhelyeket, másutt pedig utcákat helyeztek át, hogy hasonló lélekszámú körzeteket hozzanak létre. A módosítás azért vált szükségessé, mert az elmúlt években jelentősen változott a lakosság eloszlása Szombathelyen: egyes szavazóegységekben - például a peremkerületekben - nőtt az ottélők száma, máshol - például a belvárosban - viszont csökkent. Dr. Szele Györgyi, Polgármesteri Hivatal igazgatási osztályának vezetője tájékoztatott: - Olad falu a 3-as választókerületből a 10-eshez kerül.
A választási törvény szerint február 15-ig kell a választókerületek határait kijelölni a jegyzőnek.

A 2006.évi országgyűlési választás - első forduló
65,16 százalék voksolt:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13367
Vasi rendbontások:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13371
Az új Parlament:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13372
Hankó és Gaál nyert:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13370
Az öt vasi körzet:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13394
Elégedett vasi pártok:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13412
A jegyző közleménye:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=14476

Választási nyilvántartási határozatok:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12229
A szavazólap-minta jóváhagyása - 2. Választási Bizottság:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13076
A szavazólap-minta jóváhagyása - 1. Választási Bizottság:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13077

Választási tudnivalók:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12227
Választási útmutató - hasznos tanácsok:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12958
Hasznos információk:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13000
Hat jelölő szervezet Vasban:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13075

Vas megyei képviselőjelöltek:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12000
Az 1-es és a 2-es körzet kész
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12903
Nyilvántartásba vett jelöltek a Vas Megyei 01. Számú Országos Egyéni Választási Bizottságban:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12931
Nyilvántartásba vett jelöltek a Vas Megyei 02. Számú Országos Egyéni Választási Bizottságban:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12948
Jelöltek elérhetősége:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12949

A Harmadik út - MIÉP-Jobbik-Kisgazdapárt:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12109
Feljelentés ismeretlen ellen:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12794
A párt fenntartja véleményét:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12877

Az Élőlánc vasi jelöltjei:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=11998
Szárnyas János a listán:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12627

A Munkáspárt jelöltjei:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12004
Elutasított munkáspárti jelölt:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12928
Tisztességtelen beadvány:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13122

A Fibisz és a "Konzervjövő":
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=11940
"Hende, a híd":
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12885
Molinó a nagygyűlés helyén:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13704

Puskás és Hende a jelölt:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=11675
Ellehetetlenülő települések:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12110
"Az utolsó békeév?"
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12181
Családi Autóprogram a Fidesztől:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12290
Újabb áremelkedés várható:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12392
"Velünk kerek a világ":
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12441
A 14. havi nyugdíj:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12582
Döntő tényező az egészségügy:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12884
Lejtőmenet Szombathelyen:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12956
A szombathelyi oktatás jövője:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13006
Számolgatás helyett szavazás:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13244
A Nemzeti Fórum alakult:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13269
Megrágalmazták Kovács Jenőt:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13319
Köszönet a szavazóknak:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13443
"Megtévesztés MSZP-s módra":
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13615
Jó kapcsolatban az MDF-el:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13668
Orbán Viktor Szombathelyen:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13748
MSZP: Fejlődik a gazdaság:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=11764
Sajtóközlemény csalásról:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12451
Szó esett a főiskola jövőjéről:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12484
Szerdán érkezik Gyurcsány:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12548
Kampányest Gyurcsánnyal:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12625
Nem lesz saját ünnepség:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12771
Ellopott MSZP-s cédulák:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12797
Onkológiai centrum a városban:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12881
Húsvétkor nem lesz kampány:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13418
"A demokrácia kormányáért":
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13444
Telefonos hazugságok:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13626
Furcsa döntés:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13669
Megköszönték a bizalmat:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13760
Szabó Lajos mandátum nélkül:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13918
Szabó Lajos mégis bejuthat:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=14140

SZDSZ: Kiemelt feladat a 8-as út fejlesztése:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=11766
Terepbejárás Hankóval:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12161
Gyökeres átalakítás:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12252
Négysávossá válhat a 86-os főút:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12325
Hét-nyolc százalékot várnak:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12353
Politikusok magatartása:
http://www.sztv.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12395
Elkészült a lista:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12480
A főiskola vonata elment:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12629
Kerülik a negatív kampányt:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12955
Panoptikum liberálisokból:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13229

A Fidesz a fiatalokért:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=11288
Új Nemzedék Kártya:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13295

Gyimesi az MDF-fel:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=11358
Az egészség szigete:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12162
A középosztály pártja:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12927
Koalíció a hasonlóakkal:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13116
Együttműködő pártok:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13267
"Felháborító a Fidesz hirdetése":
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13339
Puskást támogatná a párt:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13419
Nincs egyezség a Fidesz-el:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13468
Eredménytelen egyeztetés:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13476
Böröcz Miklós visszavonul:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13581
Radnai Endre is visszalép:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13625
Önálló döntés a visszalépésről:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=13671

Új adózási rendszer:
http://www.tvszombathely.hu/cgi-bin/sztv/cikk.cgi?cikk=12571





























