A párt magát szerénynek, ám öntudatosnak vallja. Hosszútávú terveik vannak, lassan és biztosan haladnak előre, hogy 2010-ben már komoly érdekeltséggel vágjanak neki a választásoknak. A párt céljai közé tartozik például az életformák gazdag változatosságainak fenntartása, a természeti és a kulturális örökségeink megőrzése és gyarapítása, valamint hogy szembenézzünk a globalizáció és az európai integráció kihívásaival. A párt múlt hét végi, Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján nemcsak bemutatkozott, hanem országgyűlési képviselőjelöltjeit is ismertette.
Vas megye 1-es számú választókörzetének, azaz Szombathely északi részének képviselőjelöltje Győrffy Ágnes közgazdász, tanár. Képviselőként azt kívánja elérni, hogy Szombathely újra virágzó közösségi hely legyen, s hogy a város életét, kultúráját a közösségek, illetve civil egyesületek formálják.
Vas megye 2-es választókerületének, azaz Szombathely déli részének és a környező településeknek a jelöltje Boda Kristóf Péter, aki az európai uniós politikák fiatal szakértője. Képviselőként kitűzött céljai a munkahelyek elvándorlásának megállítása, munkalehetőségek teremtése a képzett fiataloknak, határozott és konkrét középtávú fejlesztési stratégia kialakítása Szombathelyen, valamint a városi és városközi közlekedés fejlesztése és összehangolása.
A 3-as választókerület, azaz Kőszegnek és környékének Szárnyas János építési vállalkozó a jelöltje. Véleménye szerint a jelenlegi politikai rendszer öncélúvá vált, ezért az emberek valódi kérdéseire választ adó új politikára van szükség - ez motiválta, hogy képviselővé jelöltesse magát.
A jelöltek nemcsak az országgyűlési választásokon, hanem a helyhatósági választásokon is indulnak. A párt magát nemcsak Ökopártnak/Zöld pártnak tartja - bár nem kedvelik a Zöld Párt megnevezést -, hanem politikai pártnak is. Foglalkozni kívánnak a társadalom és a gazdaságpolitika kérdéseivel, a nemzetközi kapcsolatokkal, az ország természeti erőforrásaival, az agrár- és vidékfejlesztéssel, az oktatással, a kultúra megőrzésével és az egészséggel is.
Forrás: Nyugat





























