Hírek

A Munkáspárt jelöltjei

2006. február 10., 16:26
Munkát, kenyeret, létbiztonságot, emberhez méltó életet! - A Munkáspárt múlt hét végén bemutatta Vas megyei képviselőjelöltjeit. Türmer Gyula elnök elmondta, hogy megyénkben nem volt erős a Munkáspárt, ezért többféle módosítással álltak elő az idei kampányban a választók bizalmának elnyerésére.

Elsősorban új szabályokat hoztak arra, ki lehet náluk képviselőjelölt, illetve, ki nem lehet. Nem lehet például miniszter, színész, vagy egyéb híres közéleti szereplő. A Munkáspárt véleménye szerint az emberek többsége már nem bízik meg sem az egyik, sem a másik nagy pártban, akik a tőkések érdekeit képviselik. Ezért jó eséllyel indulhatnak a kisebb pártok a választáson, élen a Munkáspárttal, akik a munkásnak, a dolgozó embernek, a szegényeknek akarnak jobb életet.

Újdonságként jelenik meg a kampányukban az is, hogy több fiatal - huszonéves - jelöltet indítanak, csak megyénkben kettőt, mivel főként a fiatalok szerepeltetésével szeretnék jelezni, hogy komolyan tenni kívánnak az ifjabb korosztályért is.

Bemutatkozott az öt Vas megyei jelölt, akik - egy kivétellel, a 4-es választókörzetben - megyén kívüliek, mivel a vasi párttagokból nem sikerült megfelelő jelölteket felsorakoztatniuk. Kalocsai Máté, az 1-es választókörzetben indult. Kalocsai Máté ügyintéző, közgazdasági végzettségű, és fiatal korával - mindössze 21 éves - "alátámasztja a Munkáspárt törekvését a fiatalok segítésére". Szombathely 2-es választókörzetében Triffné Bodzsár Erzsébet, könyvelő indul, aki gyakorló édesanyaként - öt gyermeke van - szeretné képviselni a nők és a nagycsaládosok érdekeit a Parlamentben. A 3-as választókörzetben, Kőszegen Herceg Károly a képviselőjelölt, aki szintén nagyon fiatal, 22 éves, és ügyintézőként dolgozik. A 4-es választókörzet, Sárvár jelöltje a Magyar Kommunista Munkáspárt Vas megyei elnöke, Karvalics Imre, 74 éves nyugdíjas, aki az évről évre növekvő számú nyugdíjasok társadalmát képviseli. Az 5-ös, körmendi választókerület indulója Bereczki Gyula, ötven éves biztonsági őr, aki az átlagembereket, az egyszerű dolgozókat képviseli, és nem tudja lelkesedését csökkenteni az egyik vezető kereskedelmi csatornán elhangzott pejoratív megjegyzés sem, miszerint a Munkáspárt "henteseket és bádogosokat" indít a választáson (Havas Henrik, Mokka - a szerk.). Bereczki Gyula a Munkáspárt Magyarország versenyképességét abban látja, hogy sok okos és sok egészséges ember éljen hazánkban, amihez elengedhetetlen, hogy sokat költsenek az oktatásra és az egészségügyre (a párt javaslata szerint a GDP-nek 10-10 százalékát mindkét területre).

Álláspontjuk szerint ők az egyedüli baloldali párt az országban, mivel a Fidesz is és - szerintük - az MSZP is, azzal, hogy a nagytőkének kedveznek, a jobb oldalra sorolhatók, a Munkáspárt pedig - ebből a nézőpontból - egyedüli baloldali pártként kívánja elnyerni a szavazatok 5 százalékát t, de minimum 3-4 százalékos eredményre számítanak. A Munkáspárt programjának fő irányvonalát a 100 ezer forintos minimálbér, a munkahelyteremtés, valamint a kis- és középvállalkozások védelme jelenti. Ígéreteikre garanciaként saját magukat tudják adni, a több évtizedes múltra visszatekintő (de a párt 1989-es újjászervezése óta is már majdnem két évtizedes) Munkáspártot, ami - ebben a formában - nem jöhetett volna létre a rendszerváltás nélkül.

Forrás: Nyugat

Gubás Gabi Agora Szombathely