
2005 a régi börtönben
Tavaly sem karbantartásra, sem pedig a börtön épületének felújítására nem jutott pénz a szűkös költségvetésből a Vas Megyei Büntetésvégrehajtási Intézetben. Az intézmény év végi számláinak kifizetéséhez központi támogatást kapott. A szolgálatszervezés is meglehetős odafigyelést igényelt, ugyanis - bár az állomány feltöltöttsége 97 százalékos - 36 dolgozót iskoláztak be, és egy-egy betegség miatt kieső munkatárs helyettesítése is problémát okozott. A gépjárműpark elavult, ezért sokat kellett költeni a javításra.
Az igazságügyi minisztérium államtitkára elmondta, hogy az ország többi intézetében is hasonló a helyzet, a túlzsúfoltság viszont itt az átlagos 140 százalékoshoz képest Szombathelyen 10 százalékkal kevesebb. A dolgozók ellen nem indult büntetőeljárás, fegyelmi vizsgálat viszont 8 esetben 6 személy ellen. A rossz körülmények ellenére a Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnoksága kiválónak minősítette a szombathelyiek munkáját.
Már keresik az őröket az új szombathelyi börtönbe
Bár jövő nyáron avatni kellene az új szombathelyi börtönt, még javában tart a közbeszerzési eljárás. A város külterületén épülő komplexumban hétszáz elítéltet tartanak majd fogva. Nemsokára a személyzet toborzása is megkezdődik. A leendő őröknek és munkatársaknak pszichológiai és a fizikai teszten kell átesniük a válogatás során.
A komplexumban több oktatótermet alakítanak ki, s sportpályák is lesznek. A 268, egyenként háromfős cellákban nem lesz zsúfoltság, minden fülkében elkülönített WC, tusoló és mosdó áll majd az elítéltek rendelkezésére.
Hazánkban 140 százalékos a büntetés-végrehajtási intézetek kihasználtsága, Magyarország az európai börtönök zsúfoltsági listáján a harmadik helyen szerepel.
Maradnak a régi dolgozók
Várhatóan április közepén köt szerződést az Igazságügyi Minisztérium a szombathelyi regionális börtön építésére a leendő nyertes konzorciummal. Az újra kiírt közbeszerzési pályázat anyagát öten vásárolták meg. A legjobb ajánlat kiválasztása márciusban megtörténik. A volt Savaria-laktanya több mint egy éve üresen áll, épületegyüttesének állaga egyre romlik. Az igazságügyi tárca szerint a szerződéskötés után rögtön indulhat a regionális büntetésvégrehajtási intézet építése, amely a tervek szerint mintegy tízmilliárd forint értékű beruházás, magántőke bevonásával.
Az új 800 fogvatartottat befogadó intézményben közel ennyi büntetésvégrehajtási és polgári alkalmazott dolgozik majd. Dr. Hankó Faragó Miklós, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára elmondta: - Felmérik az igényt, hogy ki szeretne a jelenleg itt dolgozók közül az új létesítményben dolgozni. Szinte mindenki marad.
Az államtitkár szerint júniusban hirdetnek pályázatot a majdani üres álláshelyek betöltésére. Az Igazságügyi Minisztérium az Országos Igazságszolgáltatási Tanács bevonásával tárgyalásokat folytat a város és a Vas Megyei Bíróság vezetésével, hogy megtalálják a jelenlegi, belvárosi börtön 2007. második felében megüresedő épületegyüttesének mindenki számára megfelelő hasznosítási módját.





























