A vizsgák hétfőn magyar nyelv és irodalom, rajzzal folytatódnak, amelyet kedden a matematika és földrajz, ének, szerdán a történelem és kémia vizsgák követnek. A szóbeli vizsgákat emelt szinten március 16-a és 18-a, illetve március 20-a és 22-e között, középszinten március 27-e és 31-e között tartják. A március 31-én záruló érettségikre emelt szinten 2.575, középszinten 592 vizsgát regisztráltak. A diákokat érintő jogszabályi változás nincs, az érettségi logisztikáját viszont szigorították.
A lehetséges vizsgafajták a február-márciusi szezonban: rendes, előrehozott, javító, pótló és ismétlő érettségi. A vizsgákra - az őszi matúrához hasonlóan jelentősen lerövidítették a tételek előállításának, nyomtatásának idejét, a tételeket a körzetjegyzői hivatalok segítenek elosztani és őrzik is azokat. A szigorításokra azért volt szükség, mert a tavaly tavaszi vizsgák előtt több tárgyból korábban nyilvánosságra kerültek az érettségi feladatsorok. Az új biztonsági szempontoknak megfelelő tétel csomagolásán szerepel, hogy kizárólag a címzett bonthatja fel, a vizsga előtt 30 perccel. Minden egyes tételen és az egyes oldalakon ott áll a szolgálati titok jelzés. A csomagolás a bankokban alkalmazott metódussal készült. A tételek előállítása, sokszorosítása minősített nyomdában történt, a nyomdai munka minden egyes fázisát videofelvételek őrzik, a tételek készítésekor őrök vigyáztak arra, hogy ne legyen szabálytalanság. A selejtet azonnal megsemmisítették, s a folyamatnak minden egyes fázisát jegyzőkönyv tanúsítja. A tételeket 25 körzetközponti jegyzőhöz szállítják, szállították ki, ahol az intézmények vezetői tételesen átnézik a jegyzőknél a csomag tartalmát, azok felbontása nélkül.





























