Az évértékelő tájékoztatón a megye több tűzoltóparancsnoka is szólt a nehézségekről. A körmendi tűzoltóság vezetője például elmondta, hogy az elvárt 15 percen belüli kiérkezést akár 70 percre is növelheti, ha az országos átszervezések miatt megszüntetik a felügyeletük alá tartozó szentgotthárdi kivonuló rajt. Palkó Imre, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója tájékoztatott: - Tavaly is kevesebb pénzből kellett gazdálkodnunk, de nem volt tartozásunk. Idén is hasonló körülmények várhatóak.
A megyében tavaly sem történt katasztrófának minősülő esemény, bár a rendkívüli időjárási viszonyok miatt januárban össze kellett hívni a védelmi bizottságot. Akkor az intenzív havazás és az orkán erejű szél okozott gondot elsősorban a közlekedésben, augusztusban pedig a Rába vízszintjének gyors emelkedése veszélyeztette a partmenti településeket, de Perenyén és Szombathelyen is problémát jelentett a sok csapadék. 2005-ben többször vonultak a tűzoltók műszaki mentéshez, mint tűzhöz.





























