- Közel
három és fél évvel ezelőtt kezdődött a kis-és középvállalkozásokat segítő Széchenyi-kártya program. Az országban ezidáig 66 ezren, a megyében 1500-an vették igénybe - mondta Kiss Sándor, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára.
A vasi vállalkozások eddig mintegy kétmilliárd forintot kaptak: hatvan százalékban társas, negyven százalékban egyéni vállalkozók használták fel a pénzt.
A mai találkozón elmondták tapasztalataikat azok az üzletemberek is, akik már rendelkeznek Széchenyi-kártyával. Kiemelték a gyors kamarai és banki ügyintézést, a fedezet nélküli hitellehetőséget, ugyanakkor hátrányosnak ítélték, hogy az állam fokozatosan kivonul a támogatásból. A tájékoztatón elhangzott, hogy várhatóan áprilistól emelik az igénybevehető összeg maximumát, így az tízmillió forint helyett 25 millió forint lesz. Szigorodnak a szabályok: a bankoknak lehetőségük adódik fedezetet kérni a hitelhez, s ötszörös számlaforgalmat kell majd igazolni.





























