Hírek

Nemzetközi mesterverseny

2006. február 21., 12:24
Pénteken nemzetközi sakk mesterverseny kezdődött a Haladás VSE tárgyalótermében. A kilenc napig tartó nemzetközi sakk mesterversenyt közel három hónapig szervezte a Haladás VSE sakk szakosztálya. A tízfős mezőny hétvégén is szoros mérkőzéseket vívott egymással.

Korpics Zsolt főszervező, Haladás VSE sakk szakosztályának versenyzője elmondta: - Nyáron nagyon meggyengült a csapat, ezért szlovák versenyzőkkel erősítettünk. Ezt a sporteseményt azért rendeztük meg, hogy nekik adjon a klub ingyenes mesterversenyzési lehetőséget.

A tízfős mezőny erős: három vasi, két szlovák, egy-egy nagykanizsai, nyíregyházi, cseh, lengyel és német sakkozó viaskodik jövő szombatig. Kiss Attila és Rachela Milan, - mindketten a HVSE sakkozói -, az elsők között várták a folytatást. Bagonyi Attila nagykanizsai nemzetközi mester szerint öröm, hogy egy fiatal tehetséget is indítottak a szombathelyiek. 

A mesteri torna teljesítéséhez hat pont kell. A találkozók mindennap 4 órakor kezdődnek, a záróesemény szombaton délután lesz.

Gubás Gabi Agora Szombathely