Hírek

Adok-kapok

2006. február 24., 09:05
A sportcsarnok és az iskolákban való kampánytevékenység szerepelt hangsúlyosan a csütörtöki közgyűlésen a napirend előtti felszólalásokban. Utána hosszas adok-kapok következett Szombathely idei költségvetési rendeletének megalkotása kapcsán. A grémium elfogadta az idei büdzsét.

A közgyűlés Marton Zsolt (Fidesz-MPSZ) frakcióvezető hozzászólásával kezdődött, melyben elmondta, hogy az illetékes pénzügyi és gazdasági bizottság nem támogatta a város idei költségvetés-tervezetének elfogadását. A polgármestertől azt kérdezte, hogy ezek után lehet-e tárgyalni a büdzséről. Dr. Kaczmarski János jegyző azt válaszolta, jogi akadálya nincsen. Erre Marton Zsolt úgy reagált, hogy ezzel tisztában van, de a politikai felelősséget vállalnia kell a város vezetésének. Szerinte a szakmai bizottság támogatásának hiányában későbbi alkalommal kellene vitázni a költségvetésről, akár egy rendkívüli ülésen. Ezt az ügyrendi javaslatát a közgyűlési tagok leszavazták.

Elhamarkodott-e az átadás?
Dr. Ipkovich György (MSZP) polgármester bejelentette, hogy a tervek szerint március 8-án Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adja át az új sportcsarnokot. Később Magyar József (Fidesz-MPSZ) ehhez kapcsolódóan kifejtette, több tucatnyi probléma van még az új létesítménnyel, majd a polgármesternek szegezte a kérdést: nem a kampány része-e az elkapkodott átadás. Dr. Ipkovich György visszakérdezett, mihez képest elhamarkodott, ugyanis az eredeti átadási időpont nyolc hónappal korábbra volt kijelölve. Szerinte nem politikai, hanem szakmai kérdés, hogy mikor lehet igénybe venni az épületet. „Bennem is van aggodalom” – folytatta, majd arról beszélt, hogy nagy öröm, de nagy gond is a sportcsarnok, azonban a rendezvények (melyeknek a létesítmény ad majd otthont) messze vihetik a város jóhírét. Például idén két Európa-bajnokságot is bonyolítanak le. Horváth Zsolt (Fidesz-MPSZ) azon véleményének adott hangot, hogy „a problémák ellenére örüljünk a csarnoknak, de balesetveszélyes helyzeteket ne vállaljunk fel”. Molnár Miklós (Pro Savaria) a témához kapcsolódóan konkrét problémákat sorolt, például hogy a lelátók alatti részeket nem lehetett nulla fok fölé fűteni, vagy hogy a Falco csapatának nincsen bérleti szerződése, így hogyan használhatja majd a helyiségeket. Később azt is hozzáfűzte, hogy vizsgálják meg, a terveknek megfelelően történt-e a kivitelezés. Pavelkovits László (független) is azt hangsúlyozta, jelen állapotában nem alkalmas az üzemeltetésre az épület. A polgármester úgy reflektált, hogy bízzunk az eredményes átadási eljárásban. Ha mégsem lenne sikeres, akkor nem lesz átadási ünnepség sem. Marton Zsolt a nagyobbik kormányzó párt egyik szlogenjére utalva így folytatta a vitát: „Igen, megcsinálta, polgármester úr!” Csak alkalmatlan a használatra a sportcsarnok – tette hozzá. Szücs Gábor (MSZP) azt kérte, bízzák a képviselők szakemberekre a műszaki állapot minősítését. Dr. Gyimesi József (független) a létesítmény körüli közlekedési helyzet miatt fejezte ki aggodalmát.

Az Együtt Egymásért – Eséllyel az Életért Egyesület képviseletében Kardos György szólalt fel több száz daganatos beteg nevében, aki úgy halotta, hogy veszélyben került a szombathelyi onkológiai központ. Támogatást kért a közgyűléstől, hogy ne veszítse el ezt a rangot a Markusovszky kórház. Dr. Ipkovich György azzal nyugtatta meg a betegek képviselőjét, hogy jelenleg egy két és fél milliárd forintos beruházás folyik az egészségügyi intézménynél, tehát nem úgy tűnik, hogy elsorvadna a kórház. Másrészt kormányhatározat rákgyógyítási központként jelöli meg Szombathelyet a 2007 és 2013 közötti időszakra, melyhez EU-s pénzügyi forrásokkal is számolnak. Dr. Prugberger Emil (Pro Savaria) azt mondta, hogy neki más információi vannak az onkológiai központról. A polgármester elismerte, korábban voltak olyan miniszteri ígéretek, melyek nem teljesültek a gyógyintézmény esetében.

„Védjük meg az iskolákat a kampánytól!”
Ezzel a felszólítással kezdte napirend előtti hozzászólását dr. Szabó Gábor (Fidesz-MPSZ), aki nehezményezte, hogy Dobrev Klára (a miniszterelnök felesége) két fiatal MSZP-s aktivista közreműködésével a Bolyai iskolában diákoknak tartott előadást. Dr. Ipkovich György egyetértett a felszólítással, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Dobrev Klárának semmilyen politikai szerepe nincsen, egy egészségügyi alapítvány elnökeként járt itt. Rettegi Attila (Fidesz-MPSZ) is kifogásolta az esetet, és az oktatási miniszter irányelveiből idézett, hogy nem lehet az iskolákban kampányt folytatni. A polgármester úgy reagált, hogy az önkormányzati fenntartású iskoláknál megköveteli ennek betartását, de a Bolyait nem a város tartja fenn. Tóth Kálmán (MSZP) szerint a miniszterelnök felesége pozitív missziót teljesített városunkban, ő inkább azt tartja aggályosnak, hogy egy másik iskolában rendszeresek a politikainak mondható rendezvények. Marton Zsolt úgy vélekedett erről, hogy képviselőtársa „össze-vissza beszél”, ugyanis teljesen más eset, ha oktatási időn kívül bérelnek ki egy termet.

Horváth Zsolt arra is rákérdezett, miért nem ad be a város vezetése a Fő tér felújítására EU-s pályázatot. Dr. Ipkovich György válaszában kifejtette, hogy több évig húzódna a felújítás, ha pályáznának, ráadásul nem lenne jó egy pályázat sikerétől függővé tenni a rekonstrukciót. Így is egyharmad idegen forrás a finanszírozásban. Inkább szerezzenek EU-s pénzt másra!

Megbotránkozás a moziátadáson
Dr. Prugberger Emil vetette fel, hogy a mozi felújítása utáni átadási ünnepségen vetített film sokakban megbotránkozást váltott ki. Heigl István (Fidesz-MPSZ) azt igyekezett megtudakolni, kin múlott, hogy melyik alkotás kerüljön bemutatásra a díszelőadáson. Gombás Endre (Szövetség Szombathelyért) véleménye szerint ez a film arra sem volt alkalmas, hogy megmutassák a mozi nyújtotta kihasználási lehetőségeket. A polgármester ugyan nem tudta megmondani, ki választotta a Premier című dogmafilmet, de ő is támogatta a bemutatását, mert a filmszemlén is szerepelt helyi kötődésű alkotásról van szó.

Sági József (Fidesz-MPSZ) országgyűlési képviselő azért vonta felelősségre a polgármestert, mert nem szavazta meg a parlamentben azokat az állami költségvetést módosító indítványokat, melyek Szombathely számára fejlesztési forrásokat biztosítottak volna. Dr. Ipkovich György visszautasította a „megalapozatlan állításokat”. Az ebédszünet után azonban Sági József szavazási listákkal bizonyította igazát. A polgármester ezek után azt mondta, hogy a módosító indítványok benyújtása előtt elvárta volna az egyeztetést.

Adok-kapok
Az első fő napirendi pont a város 2006. évi költségvetési rendeletének megalkotása volt, amely során a tervezetben eredetileg szereplő oktatási intézmények átalakítására vonatkozó javaslatot (amely például az óvodákat egy intézménnyé olvasztotta volna össze) nem tárgyalták. Szücs Gábor, a pénzügyi és gazdasági bizottság elnöke megerősítette, hogy habár módosító indítványt senki nem kezdeményezett, a rendelettervezet nem kapta meg a többség támogatását a bizottsági ülésen. Az indoklás szerint a pénzügyi egyensúly és a fizetőképesség fenntartásához intézkedések szükségesek. Idén év végén az önkormányzat hitelállománya meghaladja az ötmilliárd forintot. A legnagyobb tételt (több mint nyolcmilliárd forintot) az oktatási ágazatra költi a város, de ez a költségelem úgy is felfogható, mint a jövőbe fektetett összeg. Huszárvágással meg lehetne oldani a problémákat, de ez emberi sorsokat, intézményeket érintene súlyosan. Dr. Ipkovich György szerint a kormány üzenete az önkormányzatoknak, hogy a működési kiadásokat kordában kell tartani, és fejlesztésre kell nagyobb forrásokat biztosítani.

Horváth Zsolt azt mondta, hogy rosszabb a helyzet, mint várták, majd számadatokat sorolt. Gondolatait összegezve azt mondta, hogy az önkormányzat több cégét tönkre tette, a város pedig hitelképtelen, csődbe ment. Ezen okok miatt (az ülés során kétszer is) felszólította a polgármestert, hogy adja be lemondását. Dr. Ipkovich György megkérte Horváth Zsoltot, tartózkodjon a város megítélését rontó kijelentésektől, majd beruházásokról beszélt, melyekhez ötmilliárd forintnál több önrészt kellett biztosítania az önkormányzatnak. Ezek szükségesek és az idegen források miatt indokoltak is voltak – mondta.

Rettegi Attila, az oktatási bizottság tagja kifogásolta, hogy az oktatási intézmények felújításának mértéke messze elmarad az ígéretektől. Nem emelték a fizetést, nincs ruhapénz sem a pedagógusok számára. Olyan intézményi szerkezetátalakítást is fontolgat a városvezetés, amely a szakmai munkában visszaesést okozna. Ezek után feltette a kérdést, csak az oktatásban van pazarlás?

Magyar József a környezetvédelmi bizottság elnökeként a környezetvédelemre szánt összeget kevesellte, szerinte romlottak ennek a területnek a pozíciói. Nehezményezte többek között azt is, hogy a civil alap ugyan jelentősen nő, de ennek nagy részét a Színházbarátok Egyesülete kapja, miközben a többi civil szervezet támogatása csökken. (Ehhez kapcsolódott Csinger Péter (független) későbbi hozzászólása, aki egyesületével pályázik majd tevékenységük támogatására, de szkeptikus abban, hogy kap is.) Így Magyar József nem támogatta a költségvetés elfogadását. A polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy Szombathelyen 15 milliárdos környezetvédelmi beruházás valósul meg.

Böröcz Miklós (MDF) időközben bejelentette, hogy távoznia kell, de véletlenül sem tudná megszavazni ezt a büdzsét. Ezt azzal támasztotta alá, hogy három és fél éve lett volna a városvezetésnek a szerkezetátalakításra, és nem látja, ki fizeti majd vissza a most felvett hiteleket.

Molnár Miklós azt kérte, ha idén nem is teszik meg a szükséges lépéseket a gazdálkodás helyrehozása érdekében, azért dolgozzák ki ezeket. Ennek indokoltságát számadatokkal támasztotta alá, melyekkel még kedvezőtlenebb képet alkotott a költségvetésről.

Pavelkovits László megjegyezte, hogy dr. Szabó Gábor polgármesterségének idején indult el a város eladósodása (dr. Prugberger Emil erre azt mondta, nem kellene az előző önkormányzatra visszamutogatni), és dr. Ipkovich Györggyel ért egyet abban, hogy nem lehet gazdálkodásban egy önkormányzatot gazdasági társasághoz hasonlítani. Dr. Szabó Gábor úgy találta, hogy a figyelmeztetések ellenére a mostani városvezetés felelőtlenül bánik Szombathely pénzével, és ezen az úton nem lehet továbbmenni. Egy-két felszólalással később egy mondást idézett, miszerint „hiába festik fehérre a vörös rókát, a tyúkot akkor is elviszi.”

Dr. Gyimesi József kritizálta a költségvetést valamint a gazdasági bizottság állásfoglalását is. Szerinte az a városvezetés stratégiája, hogy „túl kellene élni ezt a pár hónapot”. Vigh Gábor (Fidesz-MPSZ) úgy vélekedett, hogy a kormány sok pénzt kivett az önkormányzat zsebéből, és ehhez alkalmazkodni kellett volna. A polgármestert azért hibáztatta, mert nem kereste az ellenzékkel a konszenzust. A polgármester örömét fejezte ki, hogy van igény az egyetértésre. Szücs Gábor arra kérte képviselőtársait, hogy vegyék elő még egyszer a költségvetést, és gondolják végig újra az ellátandó feladatokat. Ha pedig nincsen ehhez bátorságuk, akkor ne vállalkozzanak rá. Marton Zsolt erre úgy reagált, hogy nincsen szükségük kioktatásra egy olyan képviselőtől, aki a következő ciklusban már nem akar részt venni az önkormányzati munkában. Ez után a független közgyűlési tagokhoz fordult (akik a mérleg nyelvét jelentették a szavazásnál), akiktől azt kérte, hogy fontolják meg, áldásukat adják-e a költségvetésre. (Gombás Endre reagálásából kitűnt, a függetlenek nem vették jónéven, hogy megmondják nekik, mit kellene tenniük.) Dr. Ipkovich György ezzel ellenben úgy érvelt, a legfontosabb, hogy a város zökkenőmentesen működhessen tovább. Csinger Péter az összefogást hiányolta a bajban. Szücs Gábor Marton Zsolt megjegyezésére reagált, hogy őt még soha sem nevezték gyávának.

A testület csupán egy módosító indítványt (a Saághy utcai hídépítést) szavazott meg az öt közül, majd 18 igen és 11 nem szavazattal elfogadta a város idei büdzséjét, a gazdasági bizottság erről szóló véleményét és a könyvvizsgálói jelentést. (A többi számos napirendi pontot rohamtempóban tárgyalta a közgyűlés. Ezekről a döntésekről lapunk következő számában olvashatnak.)

JÓPÉ

Forrás: www.safo.hu

Szombaton a Savaria fórum hetilapban is olvasható az írás!

Gubás Gabi Agora Szombathely