A legiósok álltak díszőrséget az ünnepségen. Kóka János elmondta: - Ez a nagyszabású beruházás sokat segíthet Szombathelynek, hogy kulturális, turisztikai központtá váljon, és kiaknázza az ókori múlt adta lehetőségeket.
Az alapkőletétel egy több hónapig tartó építkezés kezdetét jelenti, amelynek eredménye egy turistacsalogató antik játszópark lesz. Dr. Ipkovich György polgármester tájékoztatott: - Városunk kétezer éves, épített környezete jelenleg nem akkora, hogy számos rendezvénynek adna otthont. Ennek a rehabilitálását kezdjük most el első lépésként a Ferences-kertben.
Egyelőre nehéz elképzelni, hogy a kertben egy hatbástyás római erőd, és egy ókorhű parkbelső fog állni. Ez utóbbiban midenki kipróbálhatja az antik mechanika csodáit. Szabolcsi Gábor, a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítványának kuratóriumi elnöke kifejtette. - Ha minden optimális, és egyéb régészeti meglepetéssel nem szolgál a park, akkor az idei karneválra már látogatható lesz az új helyszín.
A Ferences-kert a Történelmi Sétaút első állomása, Európai Unió-s támogatással valósul meg. A tervek szerint az Iseum és a kettőt öszekötő sétány is pályázati pénzekből épül majd ki.





























