Hírek

Már javítják a zsilipeket

2006. március 02., 09:18
Egyelőre nincs sem árvíz -, sem belvízveszélyes helyzet Vas megyében - hangzott el a Nyugat-dunátúli Vízügyi Igazgatóság szerdai tájékoztatóján. A vízgyűjtő területeken meglévő hó a lassú olvadással nem okoz problémát, és az előrejelzések szerint nem kell jelentősebb mennyiségű esővel sem számolni az elkövetkező napokban.

Tavaly nyáron a falut kettészelő patak az özönvízszerű esőzés után kilépett medréből és harminc házat öntött el Perenyében. Egy hasonló szituációban a víz nemcsak a kisebb településeket, hanem a Szombathelyt is veszélyezteti. Abért László, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgató-helyettese elmondta: - Felkészülni és védekezni nem nagyon van mód, mert ezek általában gyors lefolyású árvizek. Nem lehet megelőzni sem homokzsák kirakásával, sem kisebb védművek kialakításával.

Az előző évi árvíz alkalmával a szakemberek képet kaphattak a töltések, zsilipek állapotáról, az őszi ellenőrzések során pedig pontosan felmérték a teendőket. Ez alapján ezekben a hónapokban a zsilipeket javítják. Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vízkárlehárítási osztályának vezetője tájékoztatott: - Sok helyen a berendezés eresztett, a vizet nem tudta megfelelő mértékben visszatartani. Ezeket újítjuk most fel, megjavítjuk a tömítéseket.

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy nincs jelentős belvízprobléma a megyében. Bár mintegy 1900 hektár az elöntött terület nagysága, ez lakott területeket nem érint, csak erdőket.

Gubás Gabi Agora Szombathely