A Nyugat-dunántúli régióban tíz intézmény összefogásával hozták létre azt a térségi iskola- és óvodafejlesztő hálózatot, amelynek egyetlen szombathelyi résztvevője a Hermann Ottó Szakképző Iskola. Tizenkét tanár és 94 diák vett részt a központi tananyagok kipróbálásában. Beer László, az intézmény igazgatója elmondta: - Hasznos a tananyag, és már az is látható, hogy sokkal jobb eredményeket érnek el a fiatalok, mint korábban. Cél az egész életen át tartó tanulásra való felkészítés.
A kétéves programban hat témakörben, így többek között szövegértésben, matematikában, idegen nyelv oktatásban dolgoztak ki új tanulnivalót, alkalmaztak új tanítási módszereket. Kiderült: a gyerekek jobban motiválhatóak a tanulásra. A program miatt a pedagógusok ingyenes továbbképzéseken vehettek részt. Az iskolások a frontális oktatási módszerek mellett csapatmunkában és egyénileg is többet dolgoztak. A siker ellenére a folytatás, - amelyben a Hermann iskola 9. osztályosai szerepelnek -, még kérdéses.





























