Pénteken és vasárnap gyakran három-négy sorban kígyóznak a kocsisorok a kétsávos úton, a sor vége pedig a környező utcáknál áll, több száz méterre a vasútállomástól. A szabálytalanul parkoló autók tömkelege az autóbuszforgalmat is megbénítja, ám a vonatok indulása és érkezése idején a sofőröknek esélyük sincs arra, hogy szabályosan álljanak meg járművűkkel. Hogy a káoszt meddig kell elviselniük a környéken élőknek és a közlekedőknek, egyelőre nem tudni.
Bár az Éhen Gyula tér átépítése, és az autóbusz-pályaudvar átköltöztetése már régóta napirenden szerepel, a tervek a fiók mélyére kerültek. Elsősorban azért, mivel a beruházás értéke meghaladná az ötmilliárd forintot.
Forrás: Magyar Rádió Online





























