Hírek

Ellopott MSZP-s cédulák

2006. március 16., 14:38
Betörtek a vasvári Béke-házba. Ebben az épületben található többek között az MSZP vasvári szervezetének irodája is, ahonnan kopogtatócédulákat és választási plakátokat vitt magával az illetéktelen behatoló. Dr. Nemény András, a párt Vas megyei elnökhelyettese felháborítónak tartja az esetet.

- Közel húszezer forintot, ötszáz ajánlószelvényt, választási plakátokat és pártagságot igazoló kártyákat vittek el a párt vasvári irodájából. - mondta az MSZP rendkívüli sajtótájékoztatóján csütörtökön Márkus Imre, a körzet szocialista képviselőjelöltje. A politikus furcsállta, hogy az épületben lévő vagyontárgyak közül semmit nem loptak el, pedig videómagnó, rádió és egy értékes óra is volt a helyiségben. Dr. Nemény András, a párt Vas megyei elnökhelyettese felháborítónak tartja, hogy valakik eltulajdonították a párt tagjainak adatait tartalmazó kazettát és szimpatizánsaik címét tartalmazó ajánlócédulákat.

Az eltűnt ajánlócédulák ellenére Márkus Imre képviselőjelöltségét nem fenyegeti veszély, ugyanis már korábban leadták a szükséges számú iratot. Az elnökhelyettes kifejtette: ha az eltűnt ajánlószelvényeken szereplő adatokat egy másik párt felhasználja, abban az esetben mindkét szervezet neve mellől törlik az adatokat. Éppen ezért a biztonság kedvéért az összes, birtokukban lévő Márkus Imrének adott papírt a határidő lejárta előtt eljuttatják a választási bizottsághoz.

Gubás Gabi Agora Szombathely