Hírek

Lakás havi 78 ezerből

2006. március 21., 10:34
Információink szerint Szombathelyen még egyetlen lakást sem vásároltak lízingszerződéssel. Az ezzel a konstrukcióval foglalkozó cégek új lakások esetén önerő nélkül, míg régieknél minimális önerővel kínálják a hitelt a vásárlóknak. Egy tízmilió forintos új lakás esetén például 78 ezer forint húsz évre a törlesztőrészlet.

- A jelenleg érvényben lévő lízingajánlatokat figyelembe véve akár 150 ezer forintért is lakáshoz lehet jutni - tájékoztatott az egyik szombathelyi ingatlan-közvetítő iroda munkatársa. Egy tízmilió forintos új lakás esetén 78 ezer forint húsz évre a törlesztőrészlet. Kárpáti Ernő, a Kárpáti Képes Ingatlan Iroda Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: - A szakemberek azt jósolják, hogy a lízinglehetőségek terjedésével megélénkül az ingatlanpiac.

A használt lakások vásárlásánál tíz-harminc százalék önrészt kell biztosítania a vásárlónak. A lízing bevezetésére reagálva már az egyik magyar bank is kínál olyan hitelkonstrukciót, amellyel a megfelelő jövedelemmel rendelkezők önerő nélkül juthatnak lakáshoz.


Már nem kell a garzonlakás - Mi a helyzet Budapesten?

A fővárosban leginkább a másfél vagy az egy plusz két félszobás lakásokat keresik, garzont már alig vennének - derül ki a Duna House ezerfős mintán végzett felméréséből, amelyet a Napi Gazdaság ismertet.

Új építésű lakást a megkérdezettek közel ötven százaléka szeretne vásárolni, míg harmaduk számára teljesen mindegy, hogy használt vagy új lakásba költözik. A leginkább keresett lakástípusnak jelenleg a másfél vagy az egy plusz két félszobás lakások számítanak. Ez utóbbi csoport legfontosabb szempontjának a lakás ára, elhelyezkedése és állapota számít.

Mára szinte teljesen leáldozott az egyszobás garzonlakások népszerűségének, ilyeneket a megkérdezettek mindössze nyolc százaléka keres. A Duna House adatai szerint a minigarzonok iránt érdeklődők aránya a tavaly őszi felméréshez képest két százalékponttal csökkent a nagyobb alapterületű lakásokat keresők javára. A leginkább keresett lakástípusnak jelenleg a másfél vagy az egy plusz két félszobás lakások számítanak, a felmérésben részt vevőknek majdnem fele ilyet szeretne vásárolni. Mindez nem nagyobb lakást, hanem jobban kihasználhatót jelent, ugyanis a tapasztalatok szerint a vevők másfél szobát akár 35-40 négyzetméteren is el tudnak képzelni. Némileg nőtt az érdeklődés a speciálisabb, egy plusz három félszobás lakások iránt is.

Forrás: Híradó

Gubás Gabi Agora Szombathely