Hírek

Neten a rajz: nyomon a rendőr

2006. március 20., 11:46
Közel egymillió forintos kárt okozott az a háromfős szombathelyi társaság, amelynek tagjai nem csak vasúti kocsikat, hanem irodák, üzletek, középületek és társasházak falait firkálták össze. Az elkövetők feltették az internetre alkalmi alkotásaikat: ez lett a vesztük, a rendőrök is jártak a világhálón.

Egy évvel ezelőtt tett feljelentést a MÁV, mert egy, a pályaudvaron álló InterCity oldalát ismeretlen elkövetők szinte teljesen telefestették különböző feliratokkal. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vasúti alosztályának munkatársai egy internetes weboldalon bukkantak rá a hasonló feliratokat ábrázoló, szombathelyi helyszíneken készült fotókra. A tárhelyek azonosításával jutottak el az oldal karbantartójához, aki a csoport vezéralakja volt. Lakatos Tibor rendőr őrnagy, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vasúti alosztályának vezetője elmondta: - Három elkövetőnél tartottunk házkutatást. Több olyan bizonyítékot találtunk, amelyekből kiderült, hogy a cselekményeket ők követték el. Többek között fényképek, videófelvételek rögzítették az esetek elkövetését.

A tettesek a bizonyítékok hatására beismerték tettüket. Az adatok alapján tizennégy rendbeli rongálással és kétrendbeli szerzői jogok megsértésével kapcsolatos bűntettel gyanúsítják őket. Stangl Imre, a MÁV ZRt. területi vasútbiztonsági osztályvezetője tájékoztatott: - A rajzok általában takarják azokat a jelzéseket a kocsikon, amelyek üzembiztonsági szempontból fontosak. Ezért ezeket gyorsan le kell takarítani, így azt a szerelvényt kivesszük a forgalomból. A takarítás is sok pénzbe kerül.

A vasúttársaság területi képviseletének évente közel tízmilliós kárt okoznak a vandálok és a graffitisek. Tavaly 61 esetben rongáltak meg vasúti személykocsit. A festett firkák eltávolítása esetenként több százezer forintba is kerül a MÁV-nak.

Gubás Gabi Agora Szombathely