Esztergályos, hegesztő, ápoló - csak néhány azokból a hiányszakmákból, amelyeket hosszabb ideje keresnek a piacon, de nincs elég, megfelelő képzettségű szakember, pedig képző intézményekből nincs kevés a vasi megyeszékhelyen. Harangozóné Vígh Ilona, a Vas Megyei Munkaügyi Központ Szombathelyi Kirendeltségének vezetője elmondta: - A Szombathelyi Kirendeltségen tavaly 1200 főt képeztek át. Ez egy jó középiskolai létszám.
A felnőttképzésben részt vesz többek között a Remek, a Területi Integrált Szakképzési Központ. Wagner András, a Területi Integrált Szakképzési Központ ügyvezető igazgatója tájékoztatott: - Azt szeretnénk, ha az iskolai rendszerű képzés mellett példát mutatnánk azzal, hogy miként lehet a gazdaság változó igényeihez alkalmazkodni.
Bár munkaügyi adatok szerint sok területen nem találnak elegendő számú szakembert, mégis bíztató, hogy már nemcsak a fiatal, pályakezdő munkanélküliek vállalkoznak átképzésre: egyre több a középkorú, vagy éppen nyugdíj előtt álló, aki új szakmát tanul.





























