Hírek

Kerülik a negatív kampányt

2006. március 22., 12:44
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke és a párt Vas megyei képviselőjelöltjei tartottak sajótéjékoztatót szerdán a szabad demokraták kampányáról és programpontjairól. A pártelnök vázolta a legfontosabb teendőket, miközben kritizálta a nagy pártok populista fellépését, elmondta: tudatosan kerülik a negatív kampányt.

- Míg a nagy pártok azon versengenek, ki tud nagyobb utcai tömegdemonstrációt szervezni, az SZDSZ április 9-én a szavazófülkékbe hívja választóit - kezdte sajtótájékoztatóját Kuncze Gábor pártelnök. A politikus elmondta: tudatosan kerülik a negatív kampányt, hogy az emberek lássák, nem valami ellen, hanem valamiért kell voksolniuk.

A párt legfontosabb programpontja az egészségügy megváltoztatása, a közigazgatási reform egy kisebb állam megvalósításával, a gazdasági versenyképesség megteremtése, és a rászorultság-elvű szociálpolitika.

A régióval kapcsolatban a politikus elmondta: nem Budapesten, hanem itt helyben kell kitalálni, hogy mi jó a megyének. Útfejlesztéssel, idegenforgalmi vonzóerővel és jól megválasztott helyi politikusokkal lehet esélye a régiónak a fejlődésre.

Gubás Gabi Agora Szombathely