Andorka megszerezte harmadik gólját, Manganelli tizenöt méterről lőtt egy látványosat, s Schimmer Szabolcs is bevette a vendégek kapuját. A találkozón megérdemelt győzelmet aratott a Haladás, amely két mérkőzésen szerzett nyolc találalatával jó formában várja a listavezető Paks együttesét.
Az NB II Nyugati csoportjának rangadója szombaton este 6 órakor kezdődik a Rohonci úti stadionban. Artner Tamás továbbra sem számít a sérült Imre Jánosra és Rózsa Dánielre valamint a betegségéből lábadozó Kutasi Gáborra.





























