"A kapott tájékoztatás szerint a robbantások tervezett helyszínei a választási nagygyűlések" - mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy az erről szóló információt egy európai uniós tagállam titkosszolgálata a múlt héten szerdán jutatta el a magyar titkosszolgálatnak. Tóth András, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításában közreműködő politikai államtitkár az MTI érdeklődésére közölte: kedden tájékoztatta Kövér Lászlót, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnökét arról az információról, amely a Nemzetbiztonsági Hivatal szlovákiai partnerszervezetétől érkezett. Tóth András kedden délután azt is közölte az MTI-vel, hogy a kormány - amennyiben Nemzetbiztonsági Bizottság ezt igényli - kész a bizottság rendkívüli ülésén az üggyel kapcsolatos tájékoztatást megadni. Gyurcsány Ferenc, akit a múlt héten pénteken tájékoztattak az információról, úgy fogalmazott, megbízható, ellenőrzött forrásból származik az értesülés.
"A megküldött jelentés szerint a merényletek végrehajtásával összefüggésbe hozható bűnözői kör egy jól ismert, a szervezett bűnözés világához tartozó csoportnak a tagjai, a szóban forgó három természetes személyt, magánszemélyt az elküldött jelentés név szerint beazonosíthatóan tartalmazza" - fogalmazott sajtótájékoztatóján a kormányfő, kitérve arra is, hogy az ügyben konzultált a nemzetbiztonsági kabinettel.
A szolgálatok minden szükséges intézkedést megtesznek, és biztosítani fogják az ország nyugalmát - mondta a nemzetbiztonsági kabinet vezetője. Juhász Ferenc közölte: a nemzetbiztonsági kabinet formális ülést nem tart, de a testület a délelőtt folyamán konzultált a miniszterelnökkel. Ismertetése szerint a rendvédelmi szervek vezetőivel és valamennyi kabinettaggal konzultált a miniszterelnök.
Az MSZP nem fél, és arra kéri a köztársaság minden barátját, hogy vegyen részt a szocialisták április elsejei budapesti nagygyűlésén - mondta Hiller István, az MSZP elnöke. "Nem félünk. Bízunk a köztársaságban, és hiszünk az igazunkban" - fogalmazott a pártelnök. Hiller István elmondta: a Magyar Szocialista Párt továbbra is arra kéri a köztársaság minden barátját, hogy menjenek el szombaton a rendezvényükre, és tartsanak jó hangulatú, vidám tavaszköszöntőt.
Az SZDSZ aggodalommal szemléli a tervezett robbantásokról szóló híreket és arra kéri a kormányt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ilyenek ne történhessenek - közölte Horn Gábor, a liberális párt kampányfőnöke. A kampányfőnök arra a kérdésre, hogy szerintük ebben a helyzetben a pártoknak milyen magatartást kellene tanúsítaniuk, közölte: minden pártnak a magánügye, hogy megtartja-e hétvégén a rendezvényét, "nem kívánunk beleszólni, hogy melyik párt mikor és mit csinál". Mint mondta, az SZDSZ folytatja kampányát, és megtartják az április 7-i kampányzáró rendezvényt a Városház-parkban.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint a miniszterelnök által bejelentett terrorfenyegetés miatt le kellene mondani a hétvégére tervezett politikai nagygyűléseket. "Felelős politikai erők ilyenkor lemondják az utcai, több százezresre tervezett nagygyűléseiket" - mondta a pártelnök. Hozzátette: nem lehet kockáztatni a tömegek épségét és biztonságát, és az 1998-as robbantások miatt is komolyan kell venni az effajta fenyegetéseket.
Forrás: MTI





























