Hírek

Aszály miatt sok a munka

2006. március 29., 09:25
Negyvenhét millió forintot nyert a Foglalkoztatáspolitikai Minisztérium egyik pályázatán a Szombathelyi Erdészeti ZRt. Ezzel mintegy hatvan millió forintot fordítanak a közmunka programra, amelynek révén közel nyolcvan embert foglalkoztatnak. A közmunkások tevékenységére elsősorban a fapótlási feladatoknál számítanak.

Évek óta komoly gondot okoz Vas megyében is a klímaváltozás. A szakemberek felfigyeltek arra, hogy száradnak az erdők, a fenyők például egyre kevésbé bírják a változó klímát. Ezért szükségesek azok a közmunkások, akiket egy sikeres pályázat után kezdtett el foglalkoztatni a Szombathelyi Erdészeti ZRt. Bakó Csaba, a Szombathelyi Erdészeti ZRt. erdőgazdálkodási igazgatója elmondta: - Jelenleg tavaszi erdőtelepítési szezon van. Az aszály miatt sok helyütt elpusztult az erdő, ezeket kell felújítani soron kívül, kellenek az emberek.

A foglalkoztatott 79 ember jelentős része munaknélküli, másik része rendszeres szociális segélyben részesül. A cég vállalta, hogy miután szeptemberben lejár a program, az emberek tíz százalékát további három hónapig foglakoztatja. Az elkövetkező hónapokban az Őrségben, a Farkas-, valamint a Szajki erdőkben dolgoznak majd a közmunkások.

Gubás Gabi Agora Szombathely