Hírek

Bélyeg, felajánlás, segítség

2006. április 06., 09:37
- A 19 megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, illetve Budapesten a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság központi telefonszámán tehetik meg felajánlásaikat a cégek és magánszemélyek az árvízzel sújtott területeken élők javára - közölte a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A postákon már vásárolható az „Árvíz” feláras bélyeg.

Az igazgatóságok pontos címe és telefonszáma megtalálható a www.katasztrofavedelem.hu oldalon.


Bélyegvásárlással is segíthetünk
A Magyar Posta felajánlotta a napi forgalomban nélkülözhető teherautóit a helyi védelmi bizottságoknak. Negyven járműt vehetnek igénybe a mentésben résztvevők.

- A postákon vásárolható „Árvíz” feláras bélyeg értékesítéséből befolyt összeget a Magyar Posta a Vöröskeresztnek utalja át. A Magyar Posta az elsők között kíván segíteni a bajba jutottaknak.  – jelentette be Szabó Pál, a Magyar Posta ZRt. vezérigazgatója.

A társaság a 127 forintért kapható bélyeg 100 forintos felárát a Magyar Vöröskeresztnek utalja át. A postások minden települést és címhelyet megpróbálnak megközelíteni, szükség esetén a Katasztrófavédelem közreműködésével juttatják el a segélyeket, családi pótlékokat, és a könyvelt küldeményeket a vízzel körbezárt településekre, hogy a rászorulók időben megkapják járandóságukat.

Gubás Gabi Agora Szombathely