Ilyen ülés rendezésének szándéka vezérelte az Erdő- és Fahasznosítási Regionális Egyetemi Tudásközpontot és a Pannon Novum Regionális Innovációs Ügynökséget, amikor szakmai találkozót szervezett Sopronban a Soproni Ipari Park inkubátor házában "Innováció az erdészetben és a faiparban" címmel. .jpg)
A konferencia előadói az Erdő- és Fahasznosítási Regionális Egyetemi Tudásközpont elsőéves tevékenységéről, kutatási eredményeiről számoltak be a jelenlévő erdészeti és faipari vállalkozásoknak, kutatóknak, szakembereknek. A résztvevők tájékoztatást hallhattak új kutatási programok indításáról is, szó esett azok fő irányairól, bekapcsolódási lehetőségekről.
A szakmai programok után érdeklődő vállalkozások, szervezetek lehetőséget kaptak arra, hogy kihasználva a régióban jelenlévő kutatási kapacitást, csatlakozzanak a központ munkájához, és akár új kutatási témákat javasoljanak a saját igényeik szerint. A rendezvény a kutatást támogató pályázati lehetőségekről, az iparba átültethető találmányokról és ipari formatervezői eredményekről is szólt. A szabadalmaztatás jelentőségével és új komplex programok, stratégiák - mint például a Regionális Erdőstratégia - megalkotásának szükségességével kapcsolatban is teljes volt az egyetértés a résztvevők között.
Forrás: Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht.





























