Az Európai Szent Márton Kulturális Útvonal célja, hogy Európa egyik legnépszerűbb szentjének, az ókori Savariában született Mártonnak életével, ezen keresztül pedig több településsel, régióval ismertesse meg a turistákat. Az eddigi öt zarándokút mellett ezúttal két új útvonalat építenek ki, a meglévőket pedig mintegy félszáz állomással bővítik. Feiszt György alpolgármester elmondta: - Horvátországban, Ausztriában, Szlovéniában és Magyarországon lesz az új vonal.
Az Interreg III elnevezésű pályázaton nyert, közel 68 millió forintból nem csak új útvonalakra, köztük egy 130 km hosszú gyalogoszarándok-szakasz létrehozására, hanem turisztikai kiadványok megjelentetésére, egységes jelzőtáblák elkészítésére, közös honlap és marketingstratégia kidolgozására is jut pénz. Jövőre elkészül a Szent Márton Látogatóközpont Szombathelyen.





























