A zöldkommandó akciósorozat célja - a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, valamint a Belügyminisztérium közös szándéka szerint - az volt, hogy a veszélyes anyagot gyártó, feldolgozó, tároló és szállító tevékenységek közben ne fordulhassanak elő környezetet károsító balesetek. Ezért vizsgálták fokozottan az ellenőrök egy hónapon keresztül a szabályok betartását. A törvény szerint a cégeket előre kellett értesíteni a kontroll időpontjáról. Lengyel Lajos, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság osztályvezetője tájékoztatott: - Előfordult, hogy az ADR-es szállítást nem tudtuk megnézni, mert az a cég, amelyik ezzel foglalkozik, aznap éppen nem fuvarozott.
Vas megyében tizenkét, veszélyes anyaggal dolgozó telephelyet ellenőrzött a kilenc hatóságból álló zöldkommandó, ám csak kisebb hiányosságokat tapasztaltak. A közúti közlekedésben egy héten keresztül vizsgálták a veszélyes anyagot szállító járműveket: három alkalommal találtak problémát, szabálysértési eljárást indítottak.





























