A Nemzeti Fórum a hirdetésben arra kérte a szavazókat, hogy április 9-én szavazzanak az 1-es és a 2-es választókerületben dr. Puskás Tivadarra valamint dr. Hende Csabára, a politikai felhívás szerint: „az igazi MDF hiteles jelöltjeire".
A Magyar Demokrata Fórum elhatárolódik a reklámhirdetménytől, és tiltakozik, hiszen a párt jelöltjei: dr. Radnai Endre és Böröcz Miklós.
Megítélésük szerint a lap hibázott, mivel nem mérlegelte megfelelően a szöveg mondanivalóját, tartalmát pedig erkölcstelennek tartják.
Az ügyről kiadott sajtóközleményben az áll: „Gátlástalan, mert az MDF arculatával, jelmondatával majdnem azonos, az MDF nevét félrevezetően használják szavazatszerzés céljából. Etikátlan, mert a Fidesz jelöltjeinek támogatását kéri egy olyan képviselőnek, aki elhagyta pártját.
Dr. Gyimesi József elmondta, a hirdetés súlyosan sérti a választási törvényben leírtakat, és az időzítése miatt jóvátételre nincs lehetőség. Az MDF az 1-es és 2-es választókerület választási bizottságaihoz fordult a jogsértés megállapításáért, s a további jogsértések megakadályozásáért.





























