Básthy Tamás, aki kereszténydemokrata színekben győzött a 3-as választókörzetban sajnálta, hogy idén nem tudtak közös jelöltet állítani az MDF-el, ennek ellenére sikerült a hagyományokat folytatni, és ismét jobb oldali politikust juttatattak a szavazók a parlamentbe.
Németh Zsolt, aki a Nemzeti Fórum Vas megyei elnökeként győzött az első fordulóban Vasváron, sajnálkozását fejezte ki, hogy az MDF-t elhagyó alapító tagok helyét olyan emberek vették át, akik a bal oldal szekerét tolják.
Dr.Puskás Ferenc szerint végre sikerült megtörni a trendet az 1-es körzetben, amely eddig MSZP-SZDSZ sikert hozott az első fordulóban, így jó esélyt lát a nyerésre a két hét múlva sorra kerülő szavazáson.
Dr. Hende Csaba szólt az eldurvult kampányról, amely során kilenc, őt lejárató irományt juttattak el a szocialista aktivisták a postaládákba, amelynek költsége szakértők szerint tízmillió forint volt. Bemutatta azt a Választási Bizottság-i határozatot, amely elmarasztalta azokat a szocialista megnyilvánulásokat, amelyek azt sugallják, hogy rá már nem érdemes szavazni, mert listás helyen bejutott a Parlamentbe.





























