Hírek

Borbarát hölgyek nedűje

2006. április 13., 10:02
Minden nevezett bor éremre volt érdemes a szigorú bírák szerint a kőszegi borversenyen hétfőn. Ez a bíráló gazdák szerint azt jelenti, hogy a 2005-ös borok rendkívül jó minőségűek. Az arany és az ezüst minősítésű, fehér és vörös nedűk vehetnek részt a Vas megyei versenyen, amelyet idén Kőszegen - a Szent György napi programsorozat részeként - rendeznek meg.

Huszonkettő bortermelő gazda nevezte be 2005-ös borait idén a városi borversenybe. A palackokat a szervezők sorszámokkal azonosították. A bírálók rendkívül kritikusan figyelték a színt, az illatot, a zamatot. Stefanich Kornél, a Kőszeg és Környéke Hegyközségének elnöke elmondta: - A borokat előtte 1-2 órával kellett behoznia a gazdáknak, 27 ital érkezett, négy fehér bor, három rosé és húsz vörösbor.

A kőszegi borok versenyén 2004 óta a Borbarát Hölgyek is kiválasztják a szerintük legfinomabb nedűt. Az ő borukra rákerülhet a védjegy, azaz a hölgyek fényképét és az évszámot tartalmazó címke. Lángné Horváth Rita, a Kőszegi Borbarát Hölgyek elnöke kifejtette: - A száraz, testes borokat szeretik a kőszegi asszonyok is. Előfordult, hogy ugyanazt a fajtát választottuk ki, csak más termelőtől.

Az ezévi borviadalon a nevezett fehér borok közül két arany-, és két ezüstérmes lett. A vörösborokat hét arany-, tizenkét ezüst- és négy bronzmedállal díjazta a szakértő zsűri. Jagodics Tamás borai mindkét kategóriában aranyérmet szereztek. A Borbarát Hölgyek is kiválasztották a nekik legjobban ízlő bort, ők azonban az eredményt csak a Szent György napi rendezvénysorozaton közlik.

Gubás Gabi Agora Szombathely