A választási versenyben továbbá nem kívánok részt venni. Elnök Asszony – minden más híreszteléssel ellentétben – arra kért, tegyek lelkiismeretem és politikai hitem szerint." - mondta Radnai, aki megköszönte a választók bizalmát és a rá leadott szavazatokat.
Sajtóközlemény:
"Hiszem, hogy Magyarországon a jobboldal többségben van. A jobboldal ezért több színű és alapvetően több párti is. Konzervatív, keresztény, nemzeti mind együtt és mégis külön. Meggyőződésem, hogy itthon az MDF a hiteles képviselője a konzervatív, keresztény értékrendnek.
A választásokon azért indultam, mert vallom, jobboldali kormánynak kell lenni ahhoz, hogy mindannyiunknak kiegyensúlyozott életünk és hosszú távon biztos megélhetést nyújtó munkánk legyen.
Ugyanakkor tudomásul kell vennem, hogy nem lehetek ennek a célnak sem élharcosa, sem gátja. Sok feladat és munka vár az MDF-re, hogy megszilárdítsa azokat az elveket a közéletben, amiket célként kitűzött és választóinak ígért. Meggyőződésem hogy ezért az MDF meghatározó szereplője lesz a magyar közéletnek.
A választási versenyben továbbá nem kívánok részt venni. Elnök Asszony – minden más híreszteléssel ellentétben – arra kért, tegyek lelkiismeretem és politikai hitem szerint. Az első fordulóban rám szavazóknak köszönöm bizalmát, és egyben kérem őket, vizsgálják meg, mérlegeljék a jelöltek, és jelölő szervezeteik hitelességét, eddigi munkáját. Kérem mindannyiukat, hogy lelkiismeretüknek engedelmeskedve szavazzanak."
Szombathely, 2006. április 19. Dr. Radnai Endre s.k.





























