Hírek

Reklamáló betegek

2006. április 26., 14:49
Évente közel négyszáz panasszal keresik fel Vas megyében a betegjogi képviselőket. Ezek egy része az információk hiányából fakad, a reklamáló betegek egyharmada érzi úgy, hogy a gyógykezelés ideje alatt emberi méltóságában sértették meg. A betegjogi képviselők szerdai, harmadik regionális szakmai találkozójának az ellátottak emberi méltóságának tiszteletben tartása és sérelme volt a fő témája.

Miért nem mosolyog a nővér, miért nem beszélget a betegekkel az orvos? Dr. Lakner László, a Markusovszky Kórház főigazgatója szerint az egészségügyi dolgozók alulfizetettek és túlterheltek, mert sok esetben nem csak egy munkahelyen dolgoznak. Ez okozza, hogy az ellátottak panaszkodnak. A betegjogi képviselő a közvetítő a két oldal között.

Mülner Jenőné, a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány igazgatója tájékoztatott: - Alapvető, hogy a kiszolgáltatott emberek emberi méltóságát ne sértsük meg.

A betegjogi képviselő szerint Vas megyében a panaszosok 30 százaléka érzi úgy, hogy az egészségügyi dolgozóktól nem kapta meg az alapvető emberi tiszteletet, méltóságában sértették meg. Lendvai Rezső vasi betegjogi képviselő elmondta: - A beteget emberként, egyenrangú partnerként kell kezelni. Ezt a törvény és az Alkotmány is kimondja. De sajnos a szokásjog alapján ez még mindig nem működik mindenhol.

A szakember szerint még több évre van szükség az átalakuláshoz, amely pedig egyáltalán nem pénzkérdés. A tapasztalat azt mutatja, hogy a kis- és a nagy egészségügyi ellátó intézményekben is okot adnak a panaszra. A legtöbb jelzés azonban a nagy kórházakból érkezik.

Gubás Gabi Agora Szombathely