A Szombathelyi Rajczy Imre Sportiskola Delfin SE tornaszakosztályából hárman léphetnek a szerekhez a csütörtöktől vasárnapig tartó női Európa-bajnokságon. Gombás Laura a felnőtt, Csillag Tünde és Csiszár Anna a junior válogatott tagja. Az EB csütörtökön kezdődik, az első versenynapon a felnőtt csapatok versengenek. Pénteken a juniorok következnek, majd szombaton rendezik a csapatfinálét, vasárnap délelőtt a junior, délután a felnőtt szerenkénti döntőket.
Április 25-e és 3-a között Moszkvában lesz a birkózó Európa-bajnokság. A szabadfogású csapatban három vasi birkózó is helyet kapott: a Vasi Volán-os Wöller Gergő a 60, Wöller Ákos a 66 kilogrammos súlycsoportban indul, Hatos Gábor, a Haladás-Force versenyzője a 74 kilósok között próbál szerencsét.
A még junior korú Molnár Alexandra is indulhat a felnőtt súlyemelők lengyelországi Európa-bajnokságán. A 69 kilós súlycsoportban léphet a súlyokhoz a Haladás-Vasjármű húszéves, még junior korú tehetsége.
Maxim Dóra, a Vízmű SE 17 éves úszója tagja lett a nyári budapesti úszó EB-re készülő felnőtt válogatottnak.





























