Hírek

Csángó találkozó a megyében

2006. május 02., 10:19
Négynapos Csángó Találkozóra invitálta a megye lakosságát a Honjáró 64 Egyesület hétvégén. Az erdélyi Gyimesbükkről érkező színjátszó társulat egy három felvonásos népszínművet adott elő szombaton este az MMIK-ban. A maroknyi nézőközönség a csángók életérzését, hitét, táncait, kultúráját ismerhette meg az igaz történeten alapuló előadásból.

A megyeszékhely mellett Gencsapáti, Körmend, Ják, Vasvár és Kőszeg is egy-egy állomása volt a négynapos csángó találkozónak. A szervezők szándéka az volt, hogy közelebb hozzák egymáshoz a magyar nép e két, egymástól messze élő közösségét. Dr. Szabó Ágnes - szervező elmondta: - A célunk az volt, hogy minél többen megismerjék Kárpáthaza közösségeit, csángó testvéreink kultúráját.

A gyimesi vadvirág című darabot Géczi István színész-író jegyzi, aki az 1890-es években megtörtént események alapján alkotta meg művét. Az alkotásból a nézők megismerhették az ízes csángó beszédet, dalaikat, táncaikat. A szerelmi történet főszerepét egykor Blaha Lujza, a nemzet csalogánya játszotta, 1938-ban hangosfilm is készült belőle. Csángóföldön negyven év óta ez a darab az első magyar nyelvű színmű, amelyet nyilvánosan játszhatnak.

Gubás Gabi Agora Szombathely