A kamaszok 29 százaléka próbált már ki valamilyen illegális drogot - derült ki abból a kutatásból, melyet a Jelenkutató Intézet végzett márciusban a tatabányai önkormányzat és a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum felkérésére. A drogfogyasztásról 1247 tatabányai középiskolás, 9-12.-es tanulót kérdeztek meg, a abból a célból, hogy előkészítsék a város drogstratégiáját.
A tatabányai felmérés szerint a leggyakrabban használt illegális szer a marihuána, ezt követi az ecstasy és az amfetamin. A diákok azt állították, hogy a kipróbálás oka legtöbbször kíváncsiság, 27 százalékuk csak jól akarta érezni magát, 11 százalék a társaság kedvéért kábítószerezett, viszont problémák miatt csak 3 százalék nyúlt droghoz. Akik már kipróbálták, főleg a kíváncsiságot hangsúlyozták, a tapasztalatlanok pedig butaságot, feltűnési vágyat, jellemhibát említettek a drogfogyasztás okaként.
A vizsgálat egyébként azt is kimutatta, hogy az egész témakörhöz megengedőbben, elnézőbben áll az, aki próbált már valamilyen illegális szert. A tatabányai fiataloknak több mint 80 százaléka legalább egyszer részt vett már drogprevenciós órán, de a kipróbálok negyede gondolja csak úgy, hogy hiteles válaszokat kapott, és ez az arány a tapasztalatlanaknál is csak 43 százalék. A diákok többsége a barátaitól szerez információkat a drogokról, második helyen az iskola, harmadikon pedig a televízió áll. A kipróbálók 56 százaléka úgy tartja, túlságosan sulykolják a témát, s ezzel keltik fel a kíváncsiságot a drogozás iránt. 
A kutatásból az is kiderül, a tatabányai diákok zsebpénzük 12 százalékát kávéra, cigarettára, alkoholra és kábítószerre költik. Ezek a szerek harmadik helyet foglalják el a kiadások listáján. Ugyanakkor az erre fordított pénz átlagosan 2460 forint havonta, amiből nem telik nagyobb mennyiségre. A tatabányai diákok 74 százaléka cigarettázott már életében, és 32 százalékuk minden nap rágyújt. A rossz tanulók, vagyis a hármas átlag alattiak dohányoznak a legtöbbet, sokat füstölnek azok is, akik hetente többször járnak szórakozni vagy kollégisták, míg ritkábban gyújtanak rá azok, akik sportolók, vallásosak vagy diplomások a szüleik. A diákok 90 százaléka ivott már alkoholt életében, 23 százalékuk pedig legalább háromszor ivott nagyobb mennyiségű szeszt az utóbbi hónapban három. A nagyivásban azok járnak az élen, akik hetente többször járnak szórakozni vagy 20 ezer forintnál többet költhetnek havonta. Legális drogot a tatabányai középiskolások 23 százaléka fogyasztott már. A legtöbben az altatót vagy nyugtatót próbálták ki, ezt követi a gyógyszer-alkohol párosítás, majd a szipuzás. Elvétve előfordul még a lufizás, patronozás is.
Forrás: www.edupress.hu





























