A szakmai értekezleten az aktualitásokról, és a feladatokról cseréltek tapasztalatot a bajtársi egyesületek vezetői. Szövetségbe 1990-ben tömörültek, céljaik azóta változatlanok. Alakulásuk idején úgy érezték, hogy hiányos a honvédségben a dolgozók érdekképviselete. Sipos Géza ny.ezredes, a BEOSZ elnöke elmondta: - A honvédelmi érdekegyeztető fórumon képviseljük a tagok érdekeit, illetve fontosnak tartjuk a hagyományok ápolását. Katonai tradíciókról van szó alapvetően, de benne van a nemzeti és más szokások ápolása is. Harmadik feladat a tagok között végzett karitatív és szociálpolitikai munka, amelyre egyre nagyobb az igény. Most már a pályázati forrásokból is szerzünk támogatókat.
László Attila ny.alezredes, régióvezető tájékoztatott: - A Vasi Honvéd Egyesületnek 167, a határőr egyesületnek 200 tagja van, akik a bajtársi egyesülethez tartoznak, Kőszeg tavaly kérte felvételét, előző évben alakultak 47 fővel. Kulturális és sportrendezvényeket, fórumokat, valamint katona-nemzedéi találkozókat szerveznek, de állami feladatokat is átvállalnak: például a honvédség „Bevetés"-programjának közönség-verbuválását is ők szervezték. A nyugat-dunántúli bajtársi régió központja Szombathely. Az uniós csatlakozást megelőzően már hatékony együttműködést alakítottak ki az osztrák és a szlovén bajtársi egyesületekkel.





























