A Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban 91-en maturálnak az idén, közülül 10 diák választotta az emelt szintű érettségit. A végzősök reggel 8 órától 12 óráig csak a magyar irodalom és nyelv tantárgyakra összpontosították figyelmüket. A középszinten vizsgázók a szövegértés után a szövegértékelési feladathoz láttak hozzá. Három téma közül választhattak: Umberto Ecco idézett szövege alapján a jó és a rossz címadásról írhattak, elemezhették Márai Sándor Halotti Beszédét vagy Juhász Gyula Anna örök és Vajda János Húsz év múlva című versét hasonlíthatták össze.
Emelt szinten négy feladatot oldottak meg a vizsgázók: a nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorban Petőfi Sándor Az apostol című művének egy részletéhez kapcsolodó feladatot kaptak, majd Ady Endre "Krónikás ének 1918-ból" című alkotását viszgálták meg. Az érvelést és az önálló állásfoglalást is kívánó feladat a műfordítás szöveg szerinti "hűségének és hűtlenségének" kérdéséről szólt. A feladatot egy Kosztolányi Dezsőtől vett gondolatébresztő idézet vezette be. A gyakorlati kérdéskör a fiatalkori egészségmegóvás problémáival foglalkozott. Az érettségi - és természetesen a velejáró vizsgadrukk - kedden a matemetika írásbelivel folytatódik.





























