Három sárvári általános iskola két-két csapata mérte össze frissen szerzett tudását a Csónakázó-tó vizén. A versenyt több etes felkészülés előzte meg. Kovács Csaba rendőr őrnagy, a Sárvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője elmondta: - A gyerekeket nagyon vonzza a víz, szeretnek fürdeni, de valójában nagyon keveset tudnak a vízról, különösen a vadvizekről.
Vas megyében 2005-ben nem történt vízibaleset, a Balatonon pedig jelentősen csökkent a tragédiák száma, míg a '90-es években ötvenen lelték halálukat a tóban, tavaly hatan fulladtak vízbe. Horváth László, a Siófoki Vízirendészeti Rendőrkapitányság mb.kapitányságvezetője tájékoztatott: - Sokszor olyan egyszerű okok állnak a halál hátterében, mint a túlevés, a túlivás, a fizikailag alkalmatlan állapot az úszásra, vagy a kockázat-, túlvállalás, ilyenkor következnek be ezek a tragédiák.
Ezekről a veszélyekről, a víziközlekedés szabályairól és a balatoni viharjelzésekről is hallhattak a víziparádé versenyzői és résztvevői hétvégén a közelgő nyaralás előtt. A feladatok között halászat, révészverseny és vizibiciklis szlalom is szerepelt. A játékos viadalt a Nádasdy Ferenc Általános Iskola „A" csapata nyerte.





























