A tervek szerint a Deák Ferenc utcát egyirányúsítják. Szükség is van rá, hiszen a parkoló autók miatt lassan közlekedni sem lehet. A várakozó gépkocsik közel fele nem veszi figyelembe, hogy a KRESZ szerint a forgalommal szemben tilos parkolni. Rónai András rendőr őrnagy, a Szombathelyi Rendőrkapitányság közlekedés-rendészeti osztályvezetője elmondta: - A Március 15-e téren igen gyakori a szabálysértés. A megállni tilos tábla és a kerékpársáv ellenére sok gépkocsi várakozik.
A rendelőintézetnél a gyalogosok folyamatosan az átkelőhelytől 50 méternyire mennek át a 48-as honvéd úton, nem törődve a balesetveszéllyel. A körforgalmakban tavaly 13, idén pedig két baleset történt. Az osztályvezető szerint az autósok 40 százaléka nem használ irányjelzőt, amikor kihajt. Közel ennyien nem használják a biztonsági övet, és a vezetés közbeni mobiltelefonálás is jellemző.





























