Az emberi hulladék felhasználásnak sok módja lehetséges. Ezt mutatták be a Teleki Szakképzőiskolában a diákok, akik szemétből szobrokat, csikkvonzó kukákat készítettek, s bolygónkat is megformázták. Mindezt a környezetvédelmi projektnap keretében, ahol nem hagyományos keretek között ismerkedhetnek a környezttel a fiatalok. Hekmanné Varga Ildikó tanár elmondta: - Egy-egy cél érdekében csapatban dolgoznak a gyerekek a különböző helyszíneken, előadásokon, kreatív foglalkozásokon vesznek részt.
Vidám perceket nemcsak a különböző ötletek megvalósítása, a közös munka okozott, hanem az énekvetélkedő is. A programnak helyt adó aulában megnézhették a gyerekekek Kiss Szilárd szombathelyi atléta lepkegyűjteményét is. Kuti Zsuzsanna biológia tanár kifejtette: - Így az iskolások megtanulják, hogy nem minden szemét az, amit nem használnak fel. Tisztább környezetben éljünk - ezt próbáluk meg beléjük nevelni.
A két éve zajló programnak eddig nagyon jó visszhangja van a fiatalok között. A tanárok úgy látják: sokkal többet tanulnak a gyerekek ezeken a napokon, köszönhetően a közös munkának és a speciális, kiemelten hangsúlyos témáknak.





























