Hírek

Munkában a végrehajtó iroda

2006. május 18., 14:34
Vas megyében közel 3500 olyan magánszemély és egyéni vállalkozó van, akinél kis összegű, 100 ezer forint alatti tartozást tartanak nyilván az APEH-nél. A hiányzó összeget egy tavaly augusztusban létrejött megállapodás értelmében önálló bírósági végrehajtók is beszedhetik. Az eddig átadott száz ügyből már 35 lezárult, így 1,5 millió forinttal nőtt az adóhivatal bevétele.

Vas megyében magas azoknak a magánszemélyeknek illetve egyéni vállalkozóknak a száma, akik 100 ezer forint vagy az alatti adótartozást halmoztak fel. Az adóhivatal tavaly óta bírósági végrehajtó irodával együttesen végzi a feladatot. Dr. Szakály Emőke, az APEH Vas Megyei Igazgatóságának helyettese elmondta: - A kisösszegű hátralékosok esetében írásbeli felszólítást küldünk, s nemcsak újabb határidőt adunk, hanem aról is értesítjük, hogy ügyüket önálló bírósági végrehatók útján folytatjuk.

Az APEH célja, hogy külső erők igénybevételével nagyobb lehetőséget teremtsenek a kisebb tartozások gyorsabb behajtására. Vas megyében egyetlen iroda foglalkozik a végrehajtással. Eddig 50-80 százalékos eredményeséggel dolgoznak. Fekete László önálló bírósági végrehajtó tájékoztatott: - Ugyanúgy foglalunk le, jövedelmet tiltunk, emelünk le, mint az adóhatóság. Ingatlan végrehajtására viszont csak 500 ezer forint feletti követelés esetén van lehetőségünk.

Akik nem fizetnek az APEH által előírt határidőig, azokkal a végrehajtó később már nemcsak az adótartozást, hanem a közben felmerült összes költséget megfizetteti.

Gubás Gabi Agora Szombathely