
Az első percek rendkívül sikeres kezdése után a Haladás lendülete nem hagyott alább: továbbra is Andoráék játszottak veszélyesebben. Gólszerzésben mégis a Gyirmót együttese bizonyult jobbnak, hiszen az első játékrészben - a 30. perc után - már két találatot is szereztek a vendégek. Az első félidőben sikerült Babatinak egy szombathelyi gólt értékesítenie.
A forduló második játékrésze nem változott sokat: a Haladás több helyzetet, akciót alakított ki, mégis a vendégek gyűjtötték a pontokat a közel 500 fős, hazai közönség bosszankodására.
A mérkőzést hétfőn 16.30 órakor sugározza felvételről a Szombathelyi Televízió.





























